A Hagyományok Háza mint a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelkedő jelentőségű nemzeti kulturális intézménye, 2017-ben elkezdte a határon túli hálózatosodás megszervezését és a megyei feladatellátás kiterjesztését. Ezzel fővárosi székhelyű intézményünk immár a határokon belül és azokon túl is megkezdte a népművészet hálózatának kiépítését a népművészeti munka megerősítése, a néphagyománnyal foglalkozó közösségek segítése érdekében. Hagyományok Háza Hálózatot hoztunk létre Magyarország több megyéjében, valamint Kárpátalja (Ukrajna), Erdély (Románia), Vajdaság (Szerbia) és a Felvidék (Szlovákia) területén. 

A tevékenységek a rendezvényszervezés, a gyűjteményezés és az élő hagyományátadás (képzések) területein folynak. Ennek köszönhetően reméljük elérni a már meglévő néptáncos-népzenei-kézműves kezdeményezések hosszú távú megerősítését és a fájó hiányok pótlását, valamint a mobilitás erősítését. Cél továbbá a máshol tárolt, de a régióból származó gyűjtések összegyűjtése és visszajuttatása, betagozódása az intézményünkben kialakított adatbázisba, valamint a „fehér foltok”, a gyűjtésileg még nem felfedezett, de néprajzilag, népzeneileg még értékes területek feltérképezése és az ottani gyűjtések megszervezése.

Elindultak az akkreditált képzések, továbbképzések, tanfolyamok szervezése a helyi közművelődési szakemberek és pedagógusok számára. Folyamatban van az OKJ-s, mesterséget adó képzések indítása a kézművesség területén és a gyerekprogramok megszervezése, bővítése.

Ma­gyar­or­szá­gi Há­ló­zat

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Zala vármegyékben indult el 2017-ben a hálózati munka a népművészeti tevékenységek megerősítése, valamint a néphagyománnyal foglalkozó közösségek segítése érdekében. A cél a már meglévő, gyakran több évtizede, nagy helyi beágyazottsággal, jelentős szakmai tapasztalattal és kapcsolattal rendelkező civil szervezetek megkeresése, velük közös programok megvalósítása, munkájuk anyagi és szakmai segítése. Ez a hálózatos munka az évek során több, jelentős népművészeti tevékenységet végző megyei hatókörű szervezettel bővült a hatékonyabb területi ellátottság érdekében, hogy mennél több területen érvényesüljenek a Hagyományok Háza által képviselt célkitűzések.

A stratégiai partnerszervezetek listája: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/2828

Az Alba Regia Táncegyesület mint stratégiai partnerszervezet: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/7044


HÍREINK


2025. március 26.
Hírlevél a vármegyei és határon túli munkatársaknak

Az alábbi linken olvasható a Hagyományok Háza legfrissebb hírlevele, amiben számos pályázati lehetőségről, rendezvényről, konferenciáról adunk hírt.

Egy felhívást szeretnénk kiemelni:

Kalocsai világ-táncház

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/palyazat/kalocsai-vi-lag-tanc-haz

2025-ben már 14. alkalommal rendezzük meg a Táncház Napját! Számunkra ez a rendezvény minden évben ünnep, a táncház ünnepe, ami a néptáncról, népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a törekvésünk, hogy a Táncház Napján mi mindent megteszünk azért, hogy a népzene és néptánc összetartó erejét mindenkihez eljuttassuk.

Jelentkezési határidő: 2025. április 08. 23:59

Kérjük, minél többen jelentkezzetek Fejér vármegyéből és a régióból.

2025. március 17.
Házról házra – jeles napok, ünnepi szokások, élő közösségek

2024 novemberében jelent meg a Hagyományok Háza Házról házra – jeles napok, ünnepi szokások, élő közösségek felhívása, mely a helyi közösségek, amatőr táncegyüttesek, népzenei együttesek, szakkörök, kézműves közösség mellett helyi civil szervezeteknek, lokálpatrióta közösségeknek, baráti társaságoknak, lakóközösségeknek szól.

A cél, hogy a téli időszak jeles napi népszokásaira építve, az ünnepet aktív, cselekvő módon megélve gazdagítsák, erősítsék meg összetartozásukat. A pályázat során videókat, fotó dokumentációkat várnak a kiírók és ehhez egy közösségi oldalt működtetnek, ahol ezek az anyagok meg is jelennek.

Külön figyelmet kell fordítani arra, hogy az adventtel kezdődő és húshagyó keddig tartó időszak téli ünnepkör jeles napi szokásainak adaptációja lehetőleg kövesse a táncház módszert, azaz a civil, művelődő közösségek programjaihoz kötődő közösségi eseményként és/vagy házról házra járva valósuljon meg. A felhívással nem színpadi produkciók létrehozását ösztönözik, hanem a részvételt, a bevonódást, a lokális identitás és a közösségi összetartozás erősítését jobban segítő események és/vagy házról házra járó szokások felelevenítése a cél.

Jó érzés olvasni a közösségi oldalt, ahol Aba és Fehérvárcsurgó is megjelenik.

„A Fejér vármegyei Abán két éve járjuk karácsony tájékán a családjainkat egy kis betlehemes játékkal. A csapat abai pedagógusokból áll, tanítók, tanárok vagyunk mindannyian. A jelenetünk két különböző betlehemes játék ötvözete (bárándi és széki), hét szerepelőre bővítve. Az idei évben regölni indulunk.”

https://www.youtube.com/watch?v=yHRtqvjryl8&t=235s

Forrás: Gőbölös Gábor

„70 éve elfeledett hagyományt élesztettünk újra Fejér vármegyében, a Velencei-tó északi partján, Sukorón 2018-ban. A hegyre kutyorodott kis faluban szerencsére még éltek akkor olyan idős emberek, akik megoszthatták velünk gyermekkori emlékeiket, de még fontosabb, hogy ma élnek olyan emberek a faluban, akiknek mindez fontos volt. A falu elöljáróit, időseit keresi fel a díszes kompánia sereg az év utolsó napjaiban, szerencsés új évet kívánva.”

https://www.youtube.com/watch?v=NUkPMPsdod4

Forrás: https://www.facebook.com/hagyomanysukoro/videos/492653547888796

2024. november 22.
Az ARTE 2025-ös tervei hálózati partnerként

Az Alba Regia Táncegyesület 2025. évi tevékenységei között még több energiát szeretne fordítani arra, hogy élő kapcsolata legyen a 108 település népművészeti műhelyeivel. Ezt a feladatot a vármegyében a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társaságával közösen végzi, kapcsolatban áll a kézművesekkel, néptáncosokkal, mesemondókkal, népzenészekkel.

Reméljük, hogy a következő évben gyarapodik a megyei hálózatunk. Szeretnénk partnereinktől olyan projekteket összegyűjteni, melyet jó gyakorlatként mutathatunk be a közösségi felületeken, hogy minél több emberhez jusson el a kistelepülésekről induló közösségi kezdeményezések híre. Látniuk kell, hogy milyen színes Fejér vármegye. Az itt élő népművészek számíthatnak közvetítő segítségünkre, meghívásainkra, képzéseinkre, szakmai támogatásunkra. Szeretnénk, ha megindulna a kétoldalú kommunikáció és többször keresnének bennünket partnereink kérésekkel, kérdésekkel. A hálózat fontos ereje abban rejlik, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Jönnek a hírek, záporoznak a kérdések. Produktívak akarunk lenni, segíteni, összehangolódni, fejlődni szeretnénk.

2025 a sok minden mellett a szakmai együttműködés éve is lesz. Tervezünk közös rendezvényeket, de többet és többször akarunk találkozni kollégáinkkal. Az első szakmai fórumot 2025 áprilisára tervezzük.