Alba Regia Táncegyüttes
Galiba zenekar
A Galiba zenekar 1996-ban jött létre, magyar népzenét játszik. A zenekar 3 fõvel – Darányi Ágnes, Kömíves Zoltán, Csikós Péter (hegedû, brácsa, bõgõ) – alakult. Természetesen mindegyiköjük zenélt már ezen idõpont elõtt más zenekarban is. Szakmai segítséget – kezdetektõl fogva – Szõnyegi Tibor, Virágvölgyi Márta, a Méta és a Dûvõ zenekar tagjai nyújtottak, illetve nyújtanak.
Elõször a Fehérvár környéki tánccsoportok zenei kíséretét látták el (abai Sárvíz Mûvészeti Alapiskola, bodajki Hang-Szín-Tér Mûvészeti Iskola), majd több alkalommal távolabbi csoportokét is bel- és külföldön egyaránt.
Botos József segítsége révén a zenekar próbalehetõségei is megoldottá váltak a Malom utcai Táncházban. Ekkor már kaptak feladatokat az ARTE utánpótlás csoportjainál, valamint „a nagyoknál” is. Ehhez nagyobb létszámú zenekarra volt szükség (cimbalom, pengetõs- és fúvós hangszerek). A mai felállás néhány tagcsere után alakult ki. Az alapítókon kívül tehát cimbalmon Mónos Róbert, fúvós hangszereken Cserta Balázs, pengetõs, ütõs hangszereken, valamint harmonikán Cserta Gábor játszik. A Galiba zenekar immáron negyedik éve hivatalosan is az Alba Regia Táncegyüttes kísérõ zenekara.